Párkapcsolat

Válunk (szakítunk), de nem akarunk ellenségekké válni

A válás (szakítás) nagy megterhelést jelent az nők és férfiak számára. Gyakran  ellenséges gondolatok, viselkedés, érzelmek maradnak vissza. Ez különösen akkor baj,  ha gyermekek is vannak, hisz ők fokozottan megsínylik ezt a helyzetet. Néhány alkalomból álló tréning megbeszéléssel a problémák, megoldhatóak lehetnek.  Vezető terapeutánk (Dr. Kohári György az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium bejegyzett közvetítője (mediátor) 2003. augusztus 11-óta! Keressék terapeutáinkat!

Úgy érzem, csökken egymás iránti érzelmeink erőssége

A kapcsolatok időbeni előrehaladásával előfordul, hogy gyengébbnek érezzük saját vagy társunk érzelmeit. Az emberek egy része ezért a szakítás mellett dönt. Így esetleg már sok, egymás utáni, pár hónapos, egy-két éves kapcsolaton van túl, de még sohasem tapasztalta meg az érett kapcsolat élményét. Olyan ez mintha hosszú útra szeretnénk indulni, de mindig csak az első egy-két km-t járnánk be újra és újra. A kapcsolatokban az izgalom és a vágy mellett a nyugalom és a biztonság élménye is fontossá válhat. Keressen fel bennünket egyedül, vagy párjával együtt.

Nehéz a páromhoz való alkalmazkodás. Nehezen érvényesítem vágyaimat a kapcsolatban

A párkapcsolatokban sokszor jelentős problémákat okoz az összecsiszolódás időszaka. Ilyenkor ismerkedünk meg mélyebben párunkkal. Időnként úgy érezhetjük, hogy az alkalmazkodás nagyon nagy terhet ró ránk. Nehéz lehet érvényesíteni vágyainkat.  Az önérvényesítés egy olyan készség, ami elsajátítható! Forduljanak hozzánk, segítünk!

Babát várunk, de van nehézségünk a kapcsolatunkkal és a szex-szel

A terhesség során a szexuális vágy és aktivitás jelentősen változhat (csökkenhet vagy fokozódhat). A hangulati állapot általában megnyugszik, de időnként szorongás és lehangoltság is erőt vehet a gyermeket váró nőn. A párja esetleg elhanyagolva érzi magát. Nem biztosak benne, lehet-e és milyen formában szexuális életet élniük. Ezek a problémák megoldhatóak! Forduljanak